| ::Hírek 2007:: : Bombázók a való világban, VV Ágica és Anett levetkőzött (Reflektor,Fókusz,Blikk,Színes Bulvár Lap) |
Bombázók a való világban, VV Ágica és Anett levetkőzött (Reflektor,Fókusz,Blikk,Színes Bulvár Lap)
Anna 2007.05.25. 19:30
Budapest - A villa egykori lakói most megmutatják, milyen is a való világ! A ma megjelent Playboyban ugyanis a korábbi valóságshow két legdögösebb csaja, Anett (25) és Ágica (31) domborít. Mégpedig nem is akárhogy! A lányok időnként alaposan egymásba gabalyodnak.
- Eredetileg úgy volt, hogy engem fotóznak egyedül - mesélte Anett. - Csak később, Radnai Péter főszerkesztőnek jutott eszébe, hogy mi lenne, ha Ágica is csatlakozna hozzánk. Először fura volt a gondolat, mert a legjobb barátnőimmel sem szoktam együtt meztelenkedni, Ágival azonban már a villában rákényszerültünk erre. Akkor csak két zuhanyozó volt mindannyiunkra, és mivel mi jóban voltunk, együtt jártunk fürdeni is. Így azt gondoltam, ha valakivel együtt kell szerepelnem, akkor az csak ő lehet.
A fotózás egyébként kicsit nyögvenyelősen indult, hiszen ott volt a nagy stáb, a tévé is forgatott, eltelt egy kis idő, amíg feloldódtak a lányok. - Nagyon figyeltünk, hogy még véletlenül se legyen leszbikus hatása az anyagnak. Az első beállításnál, a díványon volt bennünk feszültség, nagyon fura volt, ahogy összeért a mellünk.
Videok
Fókusz (2007.05.23)
Reflektor (2006.05.24)
Anett a Playboy-ban mutatta meg elôször átszabott kebleit. A ValóVilág egykori játékosa alig több mint két hete esett át egy mellnagyobbító mûtéten, és a látványos eredményben máris gyönyörködhetünk a Playboyban. Ráadásul Anett egykori villatársnôjével, Ágicával együtt pózol.
– Nagyon kevés idô telt el a mûtét és a fotózás között, ezért egy kicsit izgultam, nehogy valami baj legyen – kezdte Anett. – De nagyon figyeltek rám, és a szünetekben azonnal felvettem a gyógymelltartót – magyarázta a szôke lány, aki egykori villatársával, Ágicával simult össze a fotózás kedvéért, ráadásul a képek azt sugalljákl, hogy nem ez volt az elsô alkalom. Mint megtudtuk, a látszat csal.
Ágica és Anett csak a fotózás kedvéért került közel egymáshoz Fotó: Playboy
– El sem tudom képzelni, hogy egy másik lánnyal testi kapcsolatba kerüljek – jelentette ki határozottan Ágica. – Nincs semmi bajom a leszbikusokkal, de nem vonzanak saját nemem képviselôi. Soha nem próbáltam és nem is fogom. Éppen ezért a fotózás során is eltelt egy-két óra, mire képes voltam elengedni magam. De a legfontosabb, hogy a páromnak Zolinak nagyon tetszenek a képek – lelkendezett Ágica. – Nagyon büszke vagyok a barátnômre – vette át a szót Zoli. – Nem láttam a felvételeket, csak amikor megjelent az újság. Ági azzal ébresztett. Kezdetben kicsit tartottam az egésztôl, de láttam rajta, hogy szeretné, ezért támogattam végig. Örülök neki, hogy így döntöttünk, mert nagyon gusztusos képek születtek – áradozott Zoli. A régi barát, Tommyboy mellkasa is dagad a büszkeségtôl, bár nem érte meglepetésként a magazin megjelenése. - Anett mindenben kikérte a véleményemet, még a képeket is együtt válogattuk ki. Gyönyörûek rajtuk a lányok, szerintem lehettek volna kicsit merészebbek is – árulta el Tommyboy.
| |